Bejelentkezés

Keresés az oldalon
Translate this site!


Látogatóink száma
0062918
MaMa167
TegnapTegnap162
Ezen a hétenEzen a héten861
Ebben a hónapbanEbben a hónapban3430
ÖsszesenÖsszesen62918
IP címed: 38.107.179.239
US
UNITED STATES
US
Bejelentkezve 0
Vendég 1
Regisztrált tagok 96
Bejelentkezve
-

Drótos Renáta 

 

Drótos Renáta 1987-ben született Kisvárdán. Zenei tanulmányait 10 évesen kezdte, Jászberényi István irányításával a kisvárdai Weiner Leó Zeneiskolában.


2002-2006-ig a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola tanulója, tanárai Adrovicz István és Csorba Gergő. 2006-ban a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán folytatja tanulmányait dr. Tokos Zoltán tanítványaként.
2007-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gitártanár, kamaraművész szakos hallgatója Fodor Ferenc, majd Csáki András növendékeként, ahol 2010-ben szerez diplomát. 2010 szeptembere óta a Zeneakadémia klasszikus gitárművész Master szakos hallgatója, tanára Csáki András.
2000 óta rendszeresen vesz részt aktívan mesterkurzusokon és zenei táborokban szólistaként és kamaracsoportban egyaránt. 2009-ben a Klasszikus Gitárosok Debreceni Találkozójának versenyén a zsűri különdíját nyerte meg, továbbá több alkalommal turnézott itthon és külföldön szólistaként, illetve a Debreceni Gitárzenekar tagjaként. 2006 óta a koncertezés mellett tanárként is tevékenykedik.

Facebook - GitárAkadémia
YouTube - GitárAkadémia