Pallagi Dóra
1978. január 21-én születtem, Budapesten.
A zene és a színpad szeretete a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusában, aztán a Magnificat Gyermekkarban ivódott belém.
9 évesen kezdtem gitározni a Molnár Antal Zeneiskolában, ahol tanáraim Halász László és Tóthváry György voltak.
1992-96-ig a Madách Imre Gimnáziumba jártam, angol szakra. Tulajdonképpen 17 évesen jöttem rá arra, hogy gitáros szeretnék lenni.
Ekkor lettem Eötvös József növendéke, és aztán maradtam is a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző karán 1998-2002, majd a Zeneakadémián 2002-04-ig.
A főiskolai évek alatt játszottam koncerteken (szólóban és kamarában is), részt vettem meserkurzusokon (Aniello Desiderio, Costas Cotsiolis, Zoran Dukic, Pavel Steidl) és gitárversenyeken itthon és külföldön.
2003 óta tanítok is. Két évig a Weiner Leó és a Solti György zeneiskolákban tanítottam Budán.
2006 óta pedig a XVIII.kerületi Dohnányi Ernő Zeneiskola gitártanszakát erősítem.
Két gyermek (Domonkos és Réka) büszke édesanyja vagyok.











